Az UNISZOL

Tisztelettel köszöntjük cégünk összes munkatársa nevében. Kérem, engedje meg, hogy pár sorban bemutassuk vállalatunkat, az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt-t.

 

 

Cégünk 2005-ös létrehozását a megváltozott piaci követelmények, valamint az épületüzemeltetés területén tapasztalható egyre bonyolultabb és összetettebb feladatok megjelenése indokolta. Válaszul ezekre a piaci kihívásokra olyan 100%-ban magyar vállalatot sikerült létrehozni, amely minden tekintetben megfelel a kereskedelmi, ipari, költségvetési és önkormányzati szektor elvárásainak. Szakembereink képzettségének, továbbá a szervezeti felépítésünknek köszönhetően a legmagasabb megrendelői elvárásoknak is megfelelünk, legyen szó egy tudományos kutatóintézet műszaki üzemeltetéséről, vagy egy önkormányzati óvoda takarításáról. Ezt a célt szolgálja a társaságunknál bevezetett integrált irányítási rendszer is, amely segítségével minőségi szolgáltatásokat tudunk nyújtani az épületüzemeltetés minden szegmensében.

Tevékenységünk

Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. teljes körű szolgáltatást nyújt - az ország egész területén - az üzemeltetés területén, amely magában foglalja a műszaki üzemeltetést, azaz a gépészeti, erős- és gyengeáramú rendszerek üzemeltetését és karbantartását, az épületek szerkezetének havi rendszerességgel végzett ellenőrzését, valamint a takarítást, a kertészetet, az őrzésvédelmet, a mosodai szolgáltatást és minden olyan kiegészítő tevékenységet, amely elengedhetetlen része az intelligens létesítményüzemeltetésnek. Vállalatunk további tevékenységi körébe tartozik a teljes körű uszoda, gyógy- és élményfürdő üzemeltetés, valamint energetikai szolgáltatásaink.

Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. minden munkatársa folyamatosan törekszik a szolgáltatások színvonalának megőrzésére és fejlesztésére. Ennek érdekében vállalatunk integrált irányítási rendszert alkalmaz, amelyet az ISO 9001:2008, az ISO 14001:2004, az MSZ 28001:2008 és az ISO 50001:2011 szabványok szerint került kialakításra. Az integrált irányítási rendszerünket nemzetközileg is elismert auditáló szervezetekkel szorosan együttműködve fejlesztjük és működtetjük.

Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. kiemelt ingatlanok üzemeltetését is végzi, ezért társaságunk a 218/2011. (X.19.) Kormányrendelet 14. § (1) bekezdése alapján nemzetbiztonsági követelményeknek megfelelő vállalat. 

Küldetésünk 

Vállalatunk küldetése a minőségi és költséghatékony szolgáltatások nyújtása az épületüzemeltetés és létesítmény fenntartás teljes területén. Ezt a tevékenységünket jól szervezetten és költséghatékonyan, a környezetvédelmi irányelveket és társadalmi elvárásokat messzemenően figyelembe véve végezzük és szervezzük.

Együttműködés partnereinkkel 

Cégünk több, a kereskedelem területén működő partnerrel, költségvetési és önkormányzati intézményekkel, ipari létesítmények fenntartóival dolgozik együtt.

Felgyorsult világunk új követelményeket támaszt a gazdaság szereplőivel szemben. A hatékony vállalatszervezés és vállalatirányítás megköveteli, hogy az épületüzemeltetéssel, karbantartással, őrzéssel, és takarítással összefüggő feladatokat felkészült szakemberek által vezetett cégek folytassák. Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. működése során jelentős tapasztalatokra tett szert a komplex épületüzemeltetés terén. Munkatársaink hatékonyan képesek működtetni olyan épületeket is, amelyek magas műszaki tartalommal rendelkeznek, az ott végzett tevékenységek összetettek és bonyolultak. Ezek közé a létesítmények közé tartoznak az uszodák, a tudományos kutatóintézetek, sport- és ipari létesítmények.

Vállalatunk eredményesen üzemelteti több önkormányzat teljes, vagy részleges ingatlanállományát, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által működtetett ingatlanokat. Az elmúlt években szakembereinknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy egy költségvetési szerv részére kifizetődőbb a teljes takarítási és műszaki üzemeltetési feladatokat kiszervezni, mivel a normatív támogatás beszűkülése csak a költséghatékony megoldásokat képes fedezni. Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. a költségvetési intézmények számára olyan stabil és megbízható megoldási alternatívát kínál, amely segít az épületüzemeltetési kötelezettségeknek hatékonyan eleget tenni.

Vállalatunk szervezeti felépítése 

Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. szervezeti felépítése a modern vállalatokra jellemző divíziós szerkezet. Ennek a szerkezetkialakításnak oka társaságunk küldetésének megfogalmazásában keresendő, azaz a minőségi és költséghatékony szolgáltatások nyújtásában. Vállalatunk leendő munkatársainak kiválasztása során magas elvárásokat fogalmazunk meg, és különösen nagy hangsúlyt fektetünk a problémamegoldó képességre.  Ügyfeleink ingatlanaival, az arra kijelölt projekt menedzserek foglalkoznak, akik munkájuk során a tulajdonosi szemlélet keretén belül találják meg a megrendelő és a cég által javasolt legelőnyösebb megoldásokat. Vállalatunkat - a vezérigazgató, a gazdasági igazgató, a műszaki igazgató és a gondnokságvezető, továbbá a projektmenedzserek, mobil szerelő párok teszik alkalmassá bármilyen nagyságrendű bonyolultságú feladat megoldására.  

Középpontban az ember 

Az UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt. megalakításának első percétől kezdve kiemelt figyelmet kapott az esélyegyenlőség, az emberi bánásmód vállalaton belüli megvalósítása. Dolgozóink között vannak olyan munkatársak is, akik megváltozott munkaképességűek. Munkavállalóink folyamatosan részt vesznek munka- és tűzvédelmi, illetve balesetvédelmi oktatásokon, valamint technológiai, minőségügyi és környezetvédelmi továbbképzéseken. Minden munkavállalónk a cég emblémájával ellátott munkaruhában végzi munkáját.

Mindennapi tevékenységünk során fokozottan törődünk az egészségvédelemmel, illetve dolgozóink továbbképzésével. Cégünk sikeresen elnyerte a TÁMOP 6.1.2. egészségprogram illetve a TAMOP 2.1.3 képzési program pályázatát.  

Facility Management elveinek megvalósítása 

Napjainkra az épületüzemeltetés valódi tudományággá vált. A Facility Management kutatási eredményeinek gyakorlati alkalmazása során szakembereink folyamatosan törekednek a költséghatékony és energetikailag kedvező megoldásokra. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen eszközök alkalmazásával 10 és 40 % közötti megtakarítás érhető el. Ahhoz, hogy ezeket a kutatási eredményeket napi szinten tudjuk alkalmazni munkatársaink rendszeres képzésben részesülnek, amely különböző oktatási programunkon keresztül valósul meg. Az FM elveinek megvalósítása során vállalatunk nyitott azok iránt az innovációs megoldások iránt, amelyek megrendelőink megelégedettségét szolgálják.